Rólam

Kriston Gábor vagyok.   

    Sok területen kipróbáltam magam. Jelenleg elektromos yachtok szervizelésével és azok konstrukciós hibáinak kiküszöbölésével foglalkozom.  Talán szerénytelenség, de én az a típus vagyok, akinek megtetszik valami és nincs rá pénze, akkor megépíti magának. Építettem már motort, quadot, autót, hajót, házat… Az e-foilt mikor először láttam egyből elkezdtem gondolkodni, hogy miként tudnám házilag megépíteni. (2017 ősze.) Egy használt széldeszkát vettem és neki is álltam fúrni, faragni.       

  Sok netes keresgélés után az összetevők is meg lettek hozzá. Ezt még egy 5:1-es áttételű hajtóművel szereltem. Rendkívül jó nyomatékot adott le, viszont ez a hajtómű egyben a gyenge pontjává is vált.     

 Elkezdtem a direkt hajtáson dolgozni. Eközben egy nemzetközi fórumon láttam, hogy van az országban rajtam kívül még egy ilyen őrült ember, aki ezzel próbálkozik. Fel is vettem egyből a kapcsolatot vele. Jezerniczky Péter. Én lent voltam a Velencei tavon hajókázni, és mint kiderült Peti pont ott szokott tesztelni. Két nap múlva már találkoztunk is a parton. Estére meg is ismertük egymás munkáit, és egy vacsora mellett eldöntöttük, hogy közös fejlesztésbe fogunk. (2019 nyara).   

    Másfél évig rengeteget  dolgoztunk a projekten. A dolgunkat megnehezítette a köztünk lévő kb:130 km távolság. Így az online videó kapcsolattal oldottuk meg a felmerülő problémákat. A feladatokat megosztottuk, így remekül tudtunk haladni. Elkészült a Szörny.

Sajnos Peti egy új pozíciót kapott a munkahelyén, és nem maradt ideje a hobbinkra..Így egyedül folytattam az utat. Egy jó barátot leltem meg benne, és azért ha ideje engedi kijön velem a vízre. 2021 tavaszára építettem egy új deszkát. Arielt.

Egy kicsit csajosabb dizájnt kapott. Elhatároztam, hogy mások számára is elérhetővé teszem ezt az élményt, szolid áron. 2021 nyár végére körülbelül 200 teszt pilótám volt. Amire büszke vagyok, hogy még senki sem távozott csalódottan.

 A facebook ikon az oldalamra visz,ahol meg szoktam osztani,hogy merre járok. Itt kérdezhetsz bátran. Zárt csoport,de felveszek mindenkit, amíg nem rosszalkodik. A youtube hivatkozás alatt néhány videóm van fent,mint KRIGA MESTER. A harmadik ikonnal tovább tudsz olvasni rólam!